Könyv, zene, film, drogériai termékek, játékok sok-sok százalékkal olcsóbban, prémium akciók, rendszeres kuponok, exkluzív ajánlatok. Ez a line.
|
|
|
|
|
|
|
A történetben a maffiózó világot képviselő Keresztapa mintájára Constanze-Keresztanya és barátnői felveszik a harcot az intrikus szupermamik, a félrelépő férjek és egy gonosz, tartásdíjra éhes párocska ellen. Kerstin Gier gondolkodása, humora, problémalátása európaisága révén jóval közelebb áll hozzánk, magyarokhoz, mint a tengerentúli szinglitörténetek. A hasonló léptékek okán így aztán könnyebben ismerünk saját világunkra is, ahol az édes sokszor keserű, a magasztosról kiderül, hogy kicsinyes, az erősről pedig, hogy gyámoltalan és gyenge. Ettől lesz A Keresztanya mélyen emberi és hitelesen mulatságos.
Kerstin Gier 1966-ban született Bergisch Gladbach közelében - ma a családjával egy ehhez közeli faluban él. Már gyerekkorában megérett benne a vágy, hogy író legyen. Az érettségi után különböző egyetemekre járt, germanisztikát, zenetudományokat és anglisztikát tanult, utána kommunikációs pszichológiából diplomázott. Tanulmányai után titkárnőként és részmunkaidőben foglalkoztató ügynökségeknél dolgozott, illetve anya-gyerek kurzusokat tartott családvédelmi tanácsadó központokban. 1995-ben kezdett női regényeket írni, ma is független szerzőként dolgozik. Debütáló regényét (Férfiak és egyéb katasztrófák) Heike Makatsch-csal a főszerepben megfilmesítették. Kerstin Gier a Sophie Bérard és Jule Brand álnevek alatt is publikált. A "Das unmoralische Sonderangebot" című könyvét a német szerelmesregény-szerzők szövetsége (DeLiA) a legjobb német nyelvű szerelmes regény címmel tüntette ki.
Hogyan változtatta meg a siker az életedet es hogyan reagál a környezeted az ismertségedre?
Na igen, a "siker" még elég friss. Mindenesetre nagyszerű érzés, ha a bankszámla nem szalad mínuszba. A környezetem örül, hogy nem tőluk kérünk kölcsön (nevet), nagyszerű, hogy a házunk építését végre befejezhetjük, bizonyos helyeken még a nyers tégla látszik. Szabadságra is gyakrabban megyünk, anélkül, hogy lelkifurdalásunk lenne. A kiadóban egyébként ugyanolyan kedvesek velem, mint korabban: a Lübbe mindig nagyon rendes volt.
Mint rekordeladással rendelkező sztárszerző, ki vagy téve irigységnek és rosszindulatnak. Hogy viseled a kritikákat, amelyek igazából arra irányulnak, hogy a hangulatodat elrontsák?
Jógával próbálkozom. Valójában rendben vagyok a világgal. Persze, ha lesz elég pénzem, hogy megfizessek egy bérgyilkost...
Eddig 35 könyvet írtál. Ez biztos azt jelenti, hogy fegyelmezett vagy és a mindennapjaid keményen meg vannak szervezve. Hogyan képzelje el az olvasó Kerstin Gier egy napját?
Oh, csak szeretnék fegyelmezett lenni. Igazán hasznosan szeretném az írásidőmet használni (amikor a fiam iskolában/barátoknál van), de mindig annyi dolog jön közbe. Az összes jó blog, amit az ember olvashat, olvasói fórumok, szerzői fórumok, kedves emailek barátoktól, amiket meg kell válaszolni. És az amazon-on is figyelni kell az eladási listát… A kertet is locsolni kell. Tegnap írás helyett a konyhát festettem ki. Szuperül néz ki, lila. Jobban néz ki, mint ahogy hangzik. Egy Kerstin Gier nap mindig kb. 24 órával rövidebb a kelleténél. Ezért a leadás előtti papírmunka mindig igazi őrület.
Mit tanácsolnál azoknak, akik írói karrierről álmodnak?
Azt tanácsolnám, hogy írjanak. És ne őrüljenek meg. Bizonyos álmok valóban valóra válnak.
Valahol olvastam, hogy szívesen eszel. Mi a kedvenc ételed?
Szívesen eszek magam készítette Spätzle-t (ez egy délnémet étel, tojásból lisztből készült főtt gombóc) a kertből való salátával. Jöhet a tandoori rizs is… lényegében mindent szeretek a disznósajton kívül.
Ön korábban sok női-, illetve szerelmes regényt írt. Hogy érett meg a gondolat arra, hogy fiataloknak szóló fantasy trilógiát írjon?
Magam is nagyon szívesen olvasok fantasy-t, és kb 12 éves korom óta a fiókomban vannak a tervek egy fantasy-regényre. Egyszerűen most érett meg az idő.
Mit jelentenek a Rubinvörös, Zafírkék és Smaragdzöld címek?
Egyszerűen csodaszépnek találom ezeket a szavakat. Eredetileg egyfajta drágakő utáni kincskeresés lett volna a sztori, most maguk a személyek a kövek.
Hogyan jött az ötlet a "Mütter-Mafia" (Anyák maffiája) megírására? Mint anya, vannak saját tapasztalatai ezekkel a fensőbbséges anyákkal?
Hogy őszinte legyek, volt már problémám ezzel a típusú anyával, amikor még anya-gyerek kurzusokat adtam a családi tanácsadóban. Először amikor magam is anya lettem, ismertem fel, hogy sajnos kicsit fura lettem - azt hiszem, egy kicsit mindannyian lököttek leszünk, és a gyerek is változtat rajtunk (sajnos nem mindig előnyünkre).
Saját maga is átélte már "A férfiak es egyéb katasztrófák" c. könyv történeteinek egy részét?
Természetesen vannak önéletrajzi élmények, de 99%-ban kitalált történet. Vicces, de az ötletek különösen gyakran jönnek hosszú vonatút alatt.
Korábban álneveken írt, akkor miért, és most miért nem?
Amikor sokat írtam, szükséges volt az álnév. De ma már csak egy könyvet írok egy évben, kivéve 2009-et, amikor kettőt sikerült. Idén akarom befejezni a fantasy trilógia harmadik részét, a Smaragdzöldet.
Hogyan egyezteti össze a munkát a családdal?
Azért vagyok jó helyzetben, mert a férjem hihetetlenül támogat. A felolvasóutakat nehezebb megszervezni, de szerencsére anyám ott van, és szeretettel es megbízhatóan gondoskodik a fiamról.
Hogy tud ilyen rövid idő alatt ennyi könyvet írni?
Ebben az évben párszor már gondoltam rá, hogy nem megy tovább. Végtelen sok éjszakai műszak van vele. De egy év alatt egy regény teljesíthető.
Ön mit olvas? Ki a kedvenc szerzője?
Mindenevő vagyok, de a kedvenc szerzőim Nick Hornby, Marian Keyes, Arto Paasilinna.
Köln közelében él. Ezek szerint tipikus rajnai, tehát vidám természetű és karneválozó?
Nem igazán. Szívesen öltözöm jelmezbe és táncolok, illetve poharazgatok is szívesen, de kerülöm a nagy össznépi megmozdulásokat.
|
|
|
|
|
|
|
|
Jelentkezzen be a line ajánlatok megtekintéséhez! A line a bookline törzsvásárlói programja. A line program keretében magasabb kedvezményekkel vásárolhatnak, és különleges ajánlataink közül válogathatnak törzsvásárlóink. |
|
|
|