könyv

McCarthy, Cormac: Az út

nagyítás

Értékelése:

Értékeléshez be kell jelentkeznie!

McCarthy, Cormac:

Az út

Magvető Könyvkiadó, 2010

  • 288 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789631426755

"Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg."

A Magvető Kiadó a Nem vénnek való vidék (2008) és a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen (2009) után kiadja Cormac McCarthy Az út című regényét.
A könyv alapján készült film várhatóan 2010 tavaszán kerül a hazai mozikba.

Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A "vég" után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon "megmenteni" fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják...
Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.

A regény az angol Times által összeállított "az elmúlt évtized 100 legjobb könyve" listáján az első helyet érdemelte ki.

Lapozzon bele!

- Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
+ Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
könyv
McCarthy, Cormac: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
3 990 Ft 15% 3 392 Ft
kosárba
könyv

Kirn, Walter:

Egek ura

Kirn, Walter: Egek ura 2 980 Ft 15% 2 533 Ft
kosárba
- Még több McCarthy, Cormac teljes lista
+ Még több McCarthy, Cormac teljes lista
idegen

McCarthy, Cormac:

The Road

McCarthy, Cormac: The Road
2 182 Ft
kosárba
könyv
McCarthy, Cormac: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
3 990 Ft 15% 3 392 Ft
kosárba
antikvár

McCarthy, Cormac:

Nem vénnek való vidék

McCarthy, Cormac: Nem vénnek való vidék
3 000 Ft
kosárba
idegen

McCarthy, Cormac:

All die schönen Pferde

McCarthy, Cormac: All die schönen Pferde
2 810 Ft 5% 2 670 Ft
kosárba
- Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
+ Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
könyv

McCarthy, Cormac:

Az út

McCarthy, Cormac: Az út
2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
Leghasznosabb kritikák
összesen: 3 db
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
1000 karakter nagyon kevés:)
Dingir - Budapest
2010.05.25
Antal Balázs tollából: "A negyedik magyar McCarthy-regényt a harmadik fordító jegyzi. Totth Benedek annyiban mindenképp Bart Istvánt követi, hogy nem alkalmaz vesszőket ő sem – Szentgyörgyi József a Vad lovaknál még a magyar központozás rendjét alkalmazza maximálisan. Hazai kritikákban elvétve szóba került, hogy súlyos döntés volt ez Bart részéről, hiszen az eredeti McCarthy-szövegekben vannak vesszők, csak az angolban eleve ritkábban kell alkalmazni. Nos igen, ha belepillantunk a The road vagy a No country for old men kiadásokba, oldalanként egy-két vesszőt fölfedezhetünk, míg a Blood Meridiannek már a második mondatába is jutott egy. Ettől függetlenül angol nyelvterületen jegyezték le McCarthyról, hogy mondatai vesszőtlen konvojok. Olyan mondatokat szerkeszt, amelyben az angol nyelvi logika megsértése nélkül hagyhatja el a vesszőket, ahol viszont ki kell tenni, ott ki is teszi rögtön. Ez magyarul természetesen visszaadhatatlan, vagy csak széttördelt mondatokkal képzelhető el."
És Ön hasznosnak találta? Igen - Nem
4 felhasználóból 3 találta hasznosnak ezt a kritikát.
Cím nélkül
LenDia - Budapest
2010.04.29
Uh, amikor elkezdtem olvasni, nem igen tudtam hová tenni, nekem is hiányoztak a vesszők, a gondolatjelek. De később meg már nem bírtam letenni és szerintem így jó a szerkesztés ahogy van. És valóban, a hatása nem marad el, fel-felbukkan az ember gondolataiban holott már rég kiolvasta.
És Ön hasznosnak találta? Igen - Nem
33 felhasználóból 19 találta hasznosnak ezt a kritikát.
2010.03.11
Egyelőre a se nem rossz se nem jónál tartok. Azért is elolvasom, mert kíváncsi vagyok, hogy mit lehet ebből kihozni. Szürke, szürke, szürke. Ennyi szürke szín nincs is a világon. Engem borzalmasan zavar a központozás hiánya. És az írásjelekben sem bővelkedik igazán. A párbeszédek beolvasztva a nagy leírásokba. De ha netán kapnak is új sort, gondolatjelet már nem, és annyira tőmondatok, hogy az embernek az az érzése, hogy az egész könyvet egy mondatba írták. Nem is egy mondatba. Egy szóba. Amennyiben az volt a cél, hogy az olvasó is úgy szenvedjen, ahogyan a szereplők, elérte a célját.
És Ön hasznosnak találta? Igen - Nem
175 felhasználóból 90 találta hasznosnak ezt a kritikát.
összesen: 3 db
Beszélgessünk róla!
összesen: 5 db
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
2010.04.28
A könyv nagyon érdekes, csak a szerkesztés csapnivaló, ami a kiadót nem éppen tünteti fel jó szemmel, mivel jobban kellene ügyelniük rá..
2010.03.26
tbernadette, lehet, hogy tévedek, de szerintem a központozás hiánya éppen azt kívánja érzékeltetni, hogy az ember a gondolataiba van zárva évek óta, mindemellett még el is laposodik, silányul a gondolatvilága.Ha éveken át él valaki úgy, mint egy kitaszított állat, akkor már maga is csak ilyen egybefolyó, összemosódó gondolatokkal rendelkezik.
2010.02.19
http://margofirkak.freeblog.hu/archives/2010/02/19/Cormac_McCarthy_Az_ut/
2010.02.15
Olvastam a szerző Nem vénnek való vidék c. könyvét, amit átlagosnak találtam, és kezdetben nagyon zavart, hogy a nincs a mondatokban vessző, mármint, ahol kellene lenni. Vessző itt sincs, de cseppet sem érdekelt, mert a regény őrült jó! Megrázó, megható, sokáig a hatása alatt tart. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el, ha teheti.
2010.02.02
Van akihez már eljutott a könyv? Pénteken megrendeltem, ma kedd van és még semmi...lehet ha nem a világ végén (Budapesten) laknék már eljutott volna hozzám?
összesen: 5 db
Várható szállítási idő:
3 - 5 munkanap
2 990 Ft 2 542 Ft
15%
partnereink webshopjai
új!
bookline / kidline Minden egy helyen, ami a gyermekneveléshez szükséges! A kidline webshopban mesekönyvek, szülőknek szóló könyvek, gyermeklemezek-és filmek, játékok és bébicikkek között válogathat.
bookline / Douglas Folyamatosan bővülő széles és sokoldalú választékkal a Bookline és a Douglas együttműködése mindenki számára elérhetővé teszi kedvenc parfümillatát!
legjobban fogy:
bookline / ulpius-ház Válogasson a legújabb Ulpius bestsellerek közül! Ha vámpírra, romantikára vagy thrillerre vágyik, kattintson és nézzen be hozzánk! Fejős Éva és a Csajok már itt vannak.
Ulpius - Nyerő párosok, különleges akciók.
legjobban fogy:
bookline / tv2 Találja meg a legnagyobb sztárok könyvét és CD-jét a tv2 webshopjában! Megvásárolhatja többek között Stahl Judit szakácskönyveit, Gombos Edina Babanaplóját és persze a legnagyobb Megasztárok CD-it!
bookline / Unicef Az UNICEF a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete. Programjait kizárólag képeslapok eladásából, cégek és magánszemélyek adományaiból, kormányok önkéntes felajánlásaiból finanszírozza.